A történelemtanulás talán leginkább lenyűgöző eleme az, hogy elénk tárul, ahogy az ember kreatív és inventív képességei folyamatos harcban állnak kritikus és destruktív képességeivel. Ha csak az előbbi létezne, fejlődésünk jóval gyorsabb ütemben történhetett volna meg, és most talán olyan technikai szinten állnánk, mint mondjuk 3000 és 4000 között állunk majd. Az emberben azonban ott van a fék is. Itt nem a háborúkra gondolok elsősorban, hiszen annak hatása kettős: hatékony az találmányok és a kreativitás ösztönzésében, azonban destruktív is, mint javaink pusztítója. A második világháború például nagyban ösztönözte a radartechnika, az elektronika, a sugármeghajtás, vagy a nukleáris energia fejlődését. A visszatartó erőkön sokkal inkább azokat a morális vagy tudományos tényezőket értem, melyek egyértelműen útját állják a világ kreatív erőinek felszínre törését. Ilyen például az ipari forradalomra adott 19. századi reakció. Épphogy véget ért a tőkefelhalmozódás bomlasztó és fájdalmas időszaka a világ előrehaladottabb gazdaságaiban – emelkedni kezdtek a bérek, a napi munkaórák száma csökkent, megindult a munkakörülmények javulása a gyárakban –, felbukkantak az olyan gondolkodók, mint Karl Marx, aki azzal állt elő, hogy a kapitalizmus az emberi boldogság eddig tapasztalt legnagyobb kerékkötője. Ezen gondolatoknak sikerült egy kapitalizmus-ellenes frontot életre hívniuk, mely több mint egy évszázadon keresztül életben maradt, és amely egy időben a világ egynegyede fölött gyakorolta elnyomó hatalmát, mely milliók halálával és több milliárd dolláros vagyon elherdálásával járt. Ez az erő egészen az 1980-as évekig fennmaradt, míg végül a Szovjetunió össze nem omlott, és a kínai kommunizmus meg nem nyitotta kapuit a kapitalizmus előtt.
Az okos kritikusok
A 20. század egymást követő technikai forradalmai révén ismét sikerült felgyorsítani az emberi fejlődést, javítani az emberek életkörülményeit, és sikerült megtalálni annak a módját, hogy mindezt hogyan lehet eljuttatni a világ legszegényebb pontjaira is. De a negatív erők ismét működésbe léptek. Okos emberek, akik magukat környezetvédőknek vagy emberjogi aktivistáknak nevezik, a félelemre és a babonás hiedelmekre alapozva, tudományos és fél-tudományos eszközökkel ismét a kapitalizmus útjába álltak. Céljaik elérésére, és kisebb-nagyobb győzelmek kivívására a bíróságokat, a médiát, a nemzetközi konferenciákat és a laboratóriumokat használták. Legnagyobb eredményük talán az volt, hogy sikerült leállítaniuk számos atomerőmű építési programját. Ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az India és Kína iparosodásának következményeként fellépő olajhiány világgazdaságra gyakorolt hatására. Eközben a zöld aktivisták a globális felmelegedés ellen folytatott küzdelmükben a légköri gázok ipari kibocsátásának visszaszorításáért szállnak síkra, csak azt nem látják be, hogy ezzel nagyban csökkentik a termelékenységet. Ez a frontális támadás legalább olyan veszélyes, mint a marxizmus volt.
A kapitalizmus továbbfejlődését azok a jogászok is nagyban akadályozzák, akik felismerték, hogy jelentős összegeket perelhetnek ki a vállalatok zsebéből, vélt vagy valós, a vállalati működésből fakadó sérelmekre vagy károkra hivatkozva.
A kormányzat szerepe
A kritika valójában luxus, amelyet a fejlett társadalmak megengedhetnek maguknak, a kreativitás azonban létkérdés. A kormánynak az a feladata, hogy fenntartsa a jog uralmát. Mégis ha túl pártatlanná válik a kreatívok és a kritikusok küzdelmében, és az előbbieket magukra hagyja, akkor természetes, hogy a növekedés üteme lelassul, a gazdaság stagnálni kezd. Épp ez történt az euró-zónában az elmúlt évtizedben. Az eredmény pedig: magas munkanélküliség és nulla körüli növekedési ütem. Ez történt Nagy-Britanniában is az 1960-as, 70-es években, mígnem Margaret Thatcher hatalomra nem került, aki a vagyon termelésének oldalára állt, országa gazdasági növekedését jelentős mértékben felgyorsította. Ennek pozitív hatása vége felé közelít, amint a New Labour kormány a társadalom negatív, kritikus erőit állította maga mögé.
Ezzel szemben az amerikai elnökök az elmúlt 25 évben teret adtak a gazdasági növekedésnek, ami meg is látszik az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági mutatóin. Bush elnök elutasította a kiotói jegyzőkönyv aláírását, és ez szimbolikus jelentőségű lépés volt. De már itt is kezdenek jelentkezni az első kritikus hangok.
A kreatív erők önmagukban mindig hasznot hoznak a társadalom számára, így folyamatos harcot kell vívnunk működésük biztosítása érdekében. Ebben a harcban soha nem szabad veszítenünk.