Mióta a Goldman Sachs 2003-ban először használta a BRIC (Brazil, Russia, India, China) – a feltörekvő Brazília, Oroszország, India és Kína hasonló perspektíváira vonatkozó – fogalmat, az országcsoport tagjainak egyre növekvő súlyát tapasztalhatjuk a nemzetközi befektetések piacán. A cég közgazdászai akkor úgy vélekedtek, hogy a négy ország megfelelő nemzeti gazdasági koordinációval és némi szerencsével alig negyven éven alatt együttesen nagyobb gazdasági potenciált tudhat magáénak, mint a ma hat legfejlettebb ország. Azaz, elemzésük nem mást vetített előre, mint az elkövetkező fél évszázad globális hatalmi átrendeződését. Az országok politika és gazdasági jellegzetességeit jobban szemügyre véve mégis azt kell látnunk, hogy helyesebb lenne inkább BIC-ről, mint BRIC-ről beszélni. Azaz, Brazília, India és Kína (Brazil, India, China), a kiemelkedő mértékben iparosodó országok (Breakout Industrializing Countries). Oroszország nem említhető velük egy lapon.

Nem mintha Oroszország nem számolhatna kiemelkedően magas éves GDP-növekedéssel az elkövetkezendő évtizedekben, vagy nem kínálna vonzó alternatívát a nemzetközi befektetések számára. De az ország növekedése egészen más tényezőkön épül, mint Brazíliáé, Indiáé vagy Kínáé.

Amikor Vlagyimir Putyin 2000-ben elfoglalta az elnöki széket, Oroszország igazi gazdasági erőközpontnak számított, mely rendkívüli lehetőségeket kínált a fejlett világ országaihoz képest: képzett munkaerőt, a volt Szovjetunió termelőeszközeinek nagy részét és a természeti erőforrások óriási készleteit. Oroszország maga mögött tudhatta az 1998-as pénzügyi válságot, és az ország évszázadok óta első békés hatalomátadását. Putyin pedig beszédeiben a demokrácia, az átláthatóság, a jogállamiság és a szabad piac elvei mellett tette le a voksát. De öt éves kormányzása alatt világossá vált, hogy ő és csapata merőben más programot követ. A Kremlt a gazdaság talpra állítása helyett sokkal jobban érdekli az, hogy a hatalmas energiakészletekben rejlő potenciált az állami gépezet hatalmának megerősítésére, és Moszkva régi nemzetközi befolyásának visszaállítására használja fel. Ezzel viszont az ország gazdasági prosperitását ássa alá.

Először is, a Goldman Sach elemzői azt emelték ki a BRIC országaival kapcsolatban, hogy fényes jövő csakis abban az esetben várhat rájuk, ha vezetőik kitartanak a növekedést pártoló és alátámasztó politikai irányvonal mellett. Oroszországban komoly növekedésnek lehettünk eddig szemtanúi, de csupán rövidtávon. Az 1998-as pénzügyi válság óta átlagosan évi 6,4 százalékkal bővült az ország gazdasága. E mögött viszont a magas olajárak álltak, nem a növekedést serkentő intézményi és gazdaságpolitikai elemek, így Oroszország fejlődése az energetikai világpiac teljes kiszolgáltatottjává vált. Ez a számok tükrében kézenfekvő. Az ország a világ második legnagyobb olaj-, és első gázexportőre. Az energiaszektorhoz tapadó állami bevételek a nemzeti jövedelem 20 százalékát teszik ki. A magas olajárak így lehetővé tették a Kreml számára, hogy befektetés és fejlesztések sorát halassza el az energiaszektoron kívüli ágazatokban. Brazília, India és Kína ezzel szemben nem rendelkezik ily méretű erőforrásokkal, így nem engedheti meg magának, hogy útját állja a nemzetközi tőkebefektetéseknek, vagy a gazdasági diverzifikációnak.

Másodsorban a Goldman Sachs mutatói nagyban függnek a munkahelyteremtéstől, valamint a technológiai fejlődéstől. A munkanélküliség Oroszországban továbbra is kétszámjegyű (részben azért, mert a korrupció és a bürokratikus korlátozások következtében a kis- és középvállalkozások a GDP mindössze 13 százalékát teszik ki). Miközben pedig az energiaszektor a nemzeti jövedelem ötödét adja, csupán a foglalkoztatottak 1 százalékának ad munkát. A gáz- és olajforrásokra való egyoldalú hagyatkozás pedig kielégíti a politikai elit pillanatnyi igényeit, és nem nehezedik rá akkora nyomás a kutatás-fejlesztés előmozdítása érdekében.

Harmadikként pedig az elemzés rámutat, hogy „a nemzetközi kereskedelemben való részvétel és a külföldi működőtőke (foreign direct investment - FDI) előtti nyitottság alapvetően hozzájárul a fejlődés sikeréhez”. De amint a nemzet számára legfontosabb szektorokról esik szó Oroszországban, a kormányzat sokkal inkább a kerítések felhúzása, mint azok lebontása mellé áll. A Goldman Sachs 2003-ban kiadott jelentése szerint az FDI szintje Indiában elérte a 4,3 milliárd, Brazíliában a 10,1 milliárd, míg Kínában az 53,5 milliárd dollárt. Mindez Oroszországban 1,1 milliárd. E mögött az áll, hogy a Kreml magatartása és az orosz viszonyok azt az üzenetet küldték a nemzetközi befektetőknek, hogy a politika keményen le fogja fölözni a profitokat. Elég csak megkérdezni a bebörtönzött Mihail Hodorkovszkijt minderről. Igaz, veszélyes rövid távú lépésekkel magyarázni a hosszú távú trendek aláaknázását, azonban az orosz olajfüggőség, és a gazdaság létfontosságú szektorait körülvevő állami kéz szorítása nem tűnik rövid távú trendnek.

Kína, India és Brazília, igaz eltérő mértékben, de komoly gazdasági hatalommá nőtte ki magát, bár mindegyikőjüknek megvolt – és megvan – a maga problémája. India például túlságosan lassan oldotta fel protekcionista gazdasági rendszerét, Brazíliában a politikai osztály rendkívüli mértékű korrupciójával kell számolnunk. Kínában pedig a társadalmi nyugtalanság és a politikai reform iránti egyre növekvő igény lehet a fejlődést lassító tényező. Egyvalami mégis mindhárom országban közös: a globalizáció áll a gazdasági fejlődés és a folyamatos bővülés hátterében.

Így hiába büszkélkedhet Oroszország is kecsegtető növekedési mutatókkal. Mindaddig, amíg a kormány nem lép a gazdasági diverzifikáció útjára, és továbbra is fenyegetést lát a külföldi tőkében, addig az országot semmiképpen sem említhetjük egy lapon Brazíliával, Indiával vagy Kínával. Ennyi erővel a Goldman Sachs szakemberei Szaúd-Arábiát is a BRIC csoportjába sorolhatta volna.

A Goldman Sachs előrejelzése komoly érveket sorakoztat fel a következő fél évszázad hatalmi átrendeződése mellett. Intrikus meglátásokat közölt Amerika, az Európai Unió és Japán jövőbeli perspektíváival kapcsolatban. A BIC gazdaságainak igenis van lehetőségük arra, hogy átrajzolják a következő évtizedek nemzetközi hatalmi térképét. A Kreml jelenlegi politikai döntéseinek fényében azonban úgy tűnik, hogy Oroszország nem lesz képes beállni a sorba.