A kommunista Kína vezetői tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy vidéken rosszul mennek a dolgok. Tudják, hogy az óriási társadalmi különbségek ma a kontinensnyi ország elmaradott régiót potenciális forradalmak, felkelések gyújtópontjaivá teszik. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy a legfelsőbb kínai törvényhozó testület, a Nemzeti Népi Kongresszus legutóbbi tíznapos ülésén a priori témák közé emelte a vidék kérdését.

Messze nem csupán arról van szó, hogy a kínai farmerek nem részesültek a városias országrészek generálta rohamos gazdasági növekedés előnyeiből. Ennél komolyabb a gond: amíg ugyanis a part menti metropolisok Ázsia leggazdagabb, legdinamikusabb városaivá váltak, addig a vidéki szegénység helyzete nemhogy stagnált, de jelentős mértékben rosszabbodott. Ahogyan ugyanis Kína egyre inkább lemond korábbi, kommunista berendezkedésű társadalompolitikájáról, az ingyenes egészségügyi ellátás és oktatás eltűnése elsősorban a nélkülözőket sújtja. Ahol pedig az állam továbbra is fenntartja diktatórikus előjogait, ott az ostor szintén az elmaradott területek lakosságán csattan – elég, ha a mindenféle kompenzáció nélküli földfoglalásokra gondolunk. A korábbi évtizedekkel ellentétben az erőszakos megmozdulások immár nem az alulfizetett munkásosztály, hanem a kilátástalan helyzetbe került földművelők körében törnek ki.

A kongresszus közelmúltbéli döntésével az állam 15%-kal növelte a vidékfejlesztésre, mezőgazdasági szolgáltatásokra szánt költségvetési keretösszeget. A területre fordított teljes összeg így eléri a 340 milliárd jüant (kb. 42 milliárd dollár), az állami költségvetés 8,9%-át. Ez azonban Kína esetében nyugodtan nevezhető komolytalan összegnek. Mivel közel 800 millióan élnek a vidéki régiókban, így az összeg fejenként mindössze 7 dolláros támogatást jelent évente.

Mit is tehetne még a kínai kormányzat? Mindenekelőtt fel kellene állítania egy átlátható és korrekt földtulajdonjogi rendszert. Meg kellene növelni a tartományi kormányzatok kompetenciáját, valódi beleszólási jogát a helyi folyamatokba. Ezen keresztül a regionális kormányzati szinten megnövelhető lenne a farmereknek nyújtott támogatás, a segélyek és fejlesztési pénzek tartományközi átjárhatósága. S hogy mindez garanciális megújulást jelentsen, a hatékonyság növelése mellett a legitimációt is növelni kell, méghozzá a helyi tanácsokon tartandó választásokkal. A kínai vidék helyzete ugyanis a demokrácia kiterjesztésének szükségességét is bizonyítja a központi kormányzat előtt.