A németek Kínában megtanulták a leckét. Rájöttek: meglopják őket. Finomabban szólva a kínaiak nem fogadják el azt a befektetőt, amely nem hajlandó nyíltan kezelni az általa képviselt technológiát és projektjeibe befogadni egy kínai partnert is.

A kínaiak nem tartják tiszteletben a szellemi tulajdont. A know-how-lopás még a bürokrácia és a szükséges infrastruktúra hiányánál is nagyobb problémát jelent a külföldi befektetőknek. A kínaiak Lacosteingeket, Rolex-órákat másolnak, és olyan gépkocsit gyártanak, amely elölről és hátulról úgy néznek ki, mint egy Audi. A németek úgy érzik: miután ellátták őket csúcstechnológiával, a legnagyobb konkurenciává növik ki magukat. Az elkövetkezendő tíz évben Németország gazdasága számára Kína lehet a legnagyobb ellenfél. Vajon mi az oka annak, hogy nemcsak a németek, hanem az egész világ beleesik a kínaiak „csapdájába”? A megoldás viszonylag egyszerű. Az 1,3 milliárdos piac, Kína Ázsia gazdaságában betöltött központi szerepe, az állandóan majdnem 9 százalékos gazdasági növekedés – mindez egyszerre mágikus erővel hat a beruházókra.

2002 óta Németország számára Japán után Kína a legfontosabb nem európai exportpiac. Az előző év első 9 hónapjában német vállalatok 22,5 milliárd dollár összegben exportáltak Kínába, ezzel az USA és Malajzia mögött az 5. legnagyobb szállítói voltak az országnak. 1998 óta évente megbízhatóan két számjegyűen növekszik a német export. Hiba lenne tehát távol maradni.

2001 óta Kína WTO-tag, ebben a keretben talán több lehetőség lesz majd arra, hogy eljárjanak a törvényellenes „lopás” ellen. A WTO-alapelvek viszont még nem honosodtak meg. Kínában 20 éve hoztak először szabadalmi törvényt, míg Európában már több mint 100 éve. Egyébként is új a kínaiak számára a magántulajdon fogalma, főleg a szellemi magántulajdoné. A konfuciánusok számára megtiszteltetés a régi mesterek utánzása, a kommunizmus idején pedig nem volt jelen a magántulajdon.