Pusztán a játék kedvéért: képzeljük el a helyzetet, amikor a 30 év alatti németek többsége egy felmérésen Hitler történelmi szerepét alapvetően pozitívnak értékeli. 20%-uk kijelenti, hogy ha tehetné, rá szavazna a holnapi elnökválasztáson. Próbáljuk meg elgondolni, vajon milyen fokú nemzetközi felháborodás és megrökönyödés övezné az ilyen adatok napvilágra kerülését szerte Európában és a világ más részein.

Természetesen nincs is szó ilyesmiről: a németek túlnyomó többsége mélyen elítéli az egykori diktátort. Azonban kevésbé megnyugtató a helyzet, ha orosz fiatalokat faggatunk Sztálin kérdésében. Az általános oroszországi Sztálin-kép az egész lakosságot mintául véve is szembeszökő: a felnőttek negyede vallja, hogy minden további nélkül Joszifot választana elnökének – ha ilyesmire módja lenne. Eközben az oroszok kevesebb, mint 40%-a tartja elképzelhetetlennek ugyanezt. A szélsőséges vélekedések (sztálinista, illetve antisztálinista keménymag) közül a diktátor legelkötelezettebb hívei messze meghaladják az őt gyökeresen elutasítók táborát.

Az elképzelt német esetben megkérdőjelezhetetlen nemzetközi nyomás itt elmarad, Nyugat-Európa politikai döntéshozói folyamatosan ignorálják az orosz demokráciáról érkező kedvezőtlen híreket. Az Egyesült Államok megannyi aktuális problémája között szintén nem óhajt figyelmet fordítani e baljós tendenciákra. Pedig e felszínes felmérések önmagukban kevésbé jelentékenynek tűnő eredményei mögött a kontinensnyi ország diktatórikus örökségének élő magvai rejtőznek. E talajból táplálkozik annak a politikának a legitimitása, amely következmények nélkül hajthat ellenőrzése alá független médiát, civil szervezeteket, bűnözést. Ebből szerzi belső támaszát a szovjet birodalmi politika mai moszkvai reinkarnációja: az Észak-Kaukázus, Csecsenföld és más területek fölött kiépített és fenntartott befolyás.

A történelmi tudatnak, a társadalmi pszichének a totalitárius szellemtől való tartós fertőzöttsége nem veszélytelen, sőt konkrét politikai konzekvenciákkal jár. A múlt feldolgozásának mikéntje minden állam esetében döntő hatással bír a jövő alakítására, alakulására is. Egy tömeggyilkosságokért felelős diktátor iránti nosztalgiát nem írhatunk egyszerűen az idősebb generáció szocializációjának számlájára, amíg a fiatal nemzedék körében Sztálinnak ugyanezt a népszerűségét tapasztaljuk. Ameddig az intézményesített terror teljes elutasításában nincs társadalmi konszenzus, addig az emberi jogok, a sokszínűség, a szolidaritás és az igazságosság igényét is hiába várjuk Oroszország lakosságától