Kelemen Éva - Felvégi Andrea felvétele

- Az a tapasztalatom, hogy aki csak egy dologban tehetséges, annak talán könnyebb a dolga, mint a multitalentumnak, aki valahogy elvész a különböző művészeti területek között. Több mindenben tehetséges, nehezen beskatulyázható, ezért nem foglalkoznak vele behatóan. Ezt a ritka típust példázza Csáth Géza, aki az utóbbi évtizedekben került csak bele a kulturális köztudatba, vált tananyaggá, kezdték komolyabban kutatni életművét. Az író Csáth mára viszonylag jól ismert, a zenekritikus Csáthról valamelyest még lehetett tudni, hiszen jelentek is meg zenei írásai, a festő és a zeneszerző Csáth mindazonáltal szinte ismeretlen. Az OSZK KönyvTÁRlat című kultúrtörténeti előadássorozatának május 23-i estjén Szajbély Mihály irodalomtörténész előadását követően, ön szóban, Elek Szilvia pedig egy-egy művet megszólaltatva rajzolta fel Csáth zeneszerzői portréját.

- A róla szóló irodalomból lehetett tudni, hogy zenét is szerzett, kortársai szerint gyönyörűen hegedült, jól zongorázott. Zenei pályára készült. De az akadémiai felvételije nem sikerült, így végül az orvosi egyetemre ment. Kosztolányi egy levelében meg is írta neki, hogy kár volt a sietős pályamódosítás - még a sikertelen felvételi napján beiratkozott az egyetemre - talán jobb lett volna a hiányosságait pótolni és ismét jelentkeznie a Zeneakadémiára. A felvételin ugyanis kifogásolták a felkészültségét.

- Tudunk valamit arról, milyen hiányosságokról volt szó?

- Valószínűleg hangszertechnikaiakról. Csáth előzőleg ugyanis nem kapott sehol rendszeres képzést. De a zeneszerzés szakhoz sem volt elegendő a tudása, hiszen komponálni sem tanult, s nem rendelkezett megfelelő összhangzattani ismeretekkel. Ezek a hiányosságok egyébként élete végéig bántották, nem egyszer utalt is rá írásaiban.

- Mit tanulhatott otthon?

- Azt hiszem, szisztematikusan semmit, ami azért is különös, mert - ezt is az irodalomból tudjuk - az édesapja kitűnően zongorázott, ő vezette a szabadkai dalegyletet, vezényelt, sőt alkalmanként maga is szerzett zenét. A nevelőanyja, Budanovits Ilona - Budanovits Mária operaénekes testvére - jól képzett zongorista volt. Budanovits Mária egyébként sokat köszönhetett Csáth apjának, aki foglalkozott vele. Hogy Csáth Gézával miért nem, azt nem tudjuk. Talán olyan őstehetségnek tartották, annyira zseniálisnak, hogy úgy gondolták, magától is érvényesül majd. Rendszeres volt náluk a házimuzsikálás, s a naplókból, levelekből kiderül, hogy a család kiváló kottagyűjteménnyel rendelkezett. Azt is tudjuk, hogy apja Pestről is vitt neki darabokat ajándékba: 15 éves korában például Beethoven-szonátákat kapott. Később, már saját gyűjteményében, megvolt neki például a Wohltemperiertes Klavier két kötete, vagy néhány Wagner- és Mozart-opera négykezes átirata is. Egészen biztosan sokat tanult ezekből, gyerekkorában olykor még alkalmi hegedűtanár is foglalkozott vele, de mint említettem, rendszeres oktatásban nem részesült.

- A naplókon kívül van-e még valamilyen forrás, amelyből megismerhetők Csáth ifjúságának zenei vonatkozásai?

- A hátrahagyott művek között számos korai Csáth-kompozíció is van, többek között első opusza, az édesapjának ajánlott Karácsony estén, vagy a Honvágy című lírai zeneköltemény, amivel a gimnáziumban mint zeneszerző debütált. Szabadkán, a városi múzeumban pedig őriznek még két füzetnyi kompozíciós vázlatot. Nálunk közel nyolcvan műve van, de tudunk mára már elveszett vagy lappangó darabokról is.

- Ezek kész művek?

- Vannak közöttük zsengék, kész, kidogozott darabok és vázlatok egyaránt.

- Milyen műfajú darabok maradtak fenn?

- Rengeteg dal, hegedű- és, zongoraművek, kamaradarabok, egy-két zenekari tétel. Fennmaradt a Hamvazószerda című álomjáték kisérőzenéje is, amivel annak idején a budapesti közönség elé lépett. Megvannak a vázlatok, a zongorakivonat és a teljes, meghangszerelt mű. Akár ma is be lehetne mutatni. Ezen kívül életében csak néhány Ady-és Kosztolányi-dala hangzott el, nyomtatásban pedig mindössze öt kompozíciója jelent meg.

- Korábban hol volt a Csáth-hagyaték?

- Ez különösen érdekes történet. Csáth Géza lánya, Brenner Olga Székely Endre zeneszerző felesége volt. Amikor hozzánk került Székely hagyatéka, kiderült, hogy ott vannak benne Csáth művei is. Egy darabig senki sem foglalkozott velük, de amikor elkezdődött az anyag feldolgozása, sorra kerültek a Csáth-darabok is, és világossá vált számomra, hogy milyen érdekesek.

- A zsengéket említette, de melyek a legkésőbbi művek? A zeneszerzés végigkísérte Csáth életét?

- Az említett sikertelen zeneakadémiai felvételi 1904-ben történt. Utána beiratkozott az orvosi karra, de az egyetem mellett nem hagyott fel az aktív zenéléssel: továbbra is rendszeresen hegedült, zongorázott, kamarazenélt, vonósnégyesezett - előfordult, hogy a kvartettben nemcsak hegedült, brácsázott is -, és játszott a Műegyetem zenekarában. De nem hagyta abba a komponálást sem. Zeneszerzőként legjellemzőbb műfaja a dal volt: a versmegzenésítés végigkísérte az életét. A legkésőbbi datált műve pedig egy töredék: egy Tavaszi ouverture, 1918-ból. A tavasz mint irodalmi, zenei, sőt képzőművészeti téma sokat foglalkoztatta.

- Csáth nagyon rövid és nagyon intenzív életet élt. Lehet-e valahogy ezt a rövid életet korszakolni, zeneszerzői periódusokra osztani?

- Nem hiszem, hogy lehetne, hiszen halálakor is olyan fiatal volt még, és életében oly sokféle hatás érte. Zseniális ember volt, aki egy idő után nehezen küzdött meg ezzel a zsenialitással.

- Nyilván ez is oka volt, hogy a kábítószerek rabjává vált. Mégis, ki mindenkinek a hatásáról árulkodnak Csáth zenéi?

- 1910-ben szokott rá a kábítószerekre, de a szétesés valamivel később kezdődött. Zeneszerzőnek amatőr volt, ha darabjait tanulmányozzuk, felfedezhetjük bennük Chopin és Grieg műveinek fordulatait éppúgy, mint a késő romantika népszerű hegedűdarabjainak jellegzetes stílusjegyeit. Korai dalai pedig a népies műdal hatásáról árulkodnak, és arról, hogy - mint mondtam - híján volt a kellő összhangzattani ismereteknek. Úgy gondolom, ha képzettebb lett volna, akkor talán az impresszionizmus felé indult volna el. És lehet, hogy az a fajta muzsikus lett volna, mint példaképe, Puccini. Vagyis ahogy írta: „merész ember, nyakas ember, hangulatember". A Kosztolányi- és Ady-dalok számomra mindenekelőtt Reinitz Béla dalainak világát idézik. Itt-ott talán egy kicsit kávéházi jellegűek, de mélyen megérintik a hallgatót. Csáth, aki alapjában a szavak embere volt, rendkívül érzékenyen tudta kifejezni zenéjével ezeknek a verseknek a lényegét. Hangszeres művei stilárisan elég vegyesek. Írt például egy vonósnégyes-szvitet, amely egyes részleteiben nagyon modernnek tűnik. Szonettek című, ugyancsak vonósnégyesre komponált műve kicsit - hogy így mondjam - kommerszebb, ugyanakkor nagyon derűsnek hat. Néha érdekes hangzásokkal is találkozhatunk nála. A Valse Lente című zongoradarabban például, amelynek első hangjai rögtön Chopint juttatják az ember eszébe, a középrész fordulatai már Satie hangzásvilágára emlékeztetnek. Csáth valószínűleg nem hallott Satie-darabot, de megragadt benne a kor zenei levegőjéből valami, ami a mai hallgatóban ezt a meglepő asszociációt keltheti.

- Alapos kutatásokkal, naplófeljegyzései, kritikái és zenéi összevetésével nyilván rá lehetne jönni, hogy a pesti hangversenyéletben hallott koncertek hatottak-e a szerzeményeire.

- Ez külön vizsgálat tárgya lehetne, és biztosan izgalmas összefüggésekre bukkanhatnánk. De számomra ugyanilyen izgalmas kérdés az általa játszott és tanulmányozott darabok és a velük párhuzamosan keletkezett kompozíciók stílusjegyeinek összevetése. Feltétlenül fontosnak tartom a művek, a naplójegyzetek és levelek ilyenfajta párhuzamosságát is. Csáth nem volt zeneszerző a szó klasszikus értelmében. Munkáit ezért nem önmagukban, hanem az életmű egységében, komplexitásában kell vizsgálni. Ő maga is egységes egésznek képzelt mindent, amit papírra vetett. Ezt az egységes gondolkodást mutatja, hogy egy sor novellájának adott zenei címet, számos írásának konkrét zenei vonatkozása van. Maradtak feljegyzései arról, hogy mit szeretne megírni, megkomponálni, megfesteni. A témák között mindenütt ott a tavasz. Önéletrajzi ihletésű novellájában például egy erővel búgó teljes c-moll akkordban... Van egy szabályosan meghangszerelt novellája is, én azt mondanám: szimfonikus költemény prózában. Ennek valóságos zenei párja is létezik, egy kamaradarab. Közel egy időben keletkeztek. Hangszerösszeállításuk, hangulatuk mégis más, de címük ugyanaz: Tavaszi ouverture - akárcsak az utolsó fennmaradt kompozíciótöredéké. Ezért nem hiszem, hogy a zeneszerzői életmű önmagában vizsgálható. A zeneszerző ott volt a prózai életműben is: azokat a gondolatokat, amiket nem tudott hangjegyekkel leírni, szavakkal fejezte ki. Nem is beszélve a képzőművészeti vonatkozásokról.

- Csáth alighanem csak epizodistája a zenetörténetnek, ezért megkockáztatom, a zenetudósok tömegei soha nem fognak Csáth-kutatásra specializálódni. Mégis, lesz-e folytatása ennek a kirándulásnak, amelynek jegyében az érdeklődő bepillantást nyerhet a zeneszerző Csáth világába?

- Eddig valóban kirándulásról volt szó. Most azonban tervezem a munka folytatását, és remélem, elkészülhet egy műjegyzéket is tartalmazó kötet a zeneszerző Csáthról. Egy kompozícióiból összeállított CD-t is mellékelnénk hozzá.

- Gondolom, egy ilyen interdiszciplináris kiadványt irodalmárokkal közösen kellene létrehozni, ha egyszer ennyire összefüggenek az életmű különböző vonatkozásai.

- Ez valóban érdekes lenne. Én azonban azt gondolom, hogy Csáthot, a Csáth-jelenséget egy kicsit másképpen is lehetne vizsgálni, mint ahogy megszoktuk: a zenei művelődéstörténet oldaláról. És művelődésszociológiai szempontból. Különösen érdekes számomra az a kapcsolatháló, amely őt a kultúra különböző szereplőivel, mindenekelőtt a zenészekkel összekötötte. Közeli ismerőse volt például Weiner Leó, akinél személyesen is találkozott Bartókkal. Vagy rendszeres munkakapcsolata volt a Zeneakadémia cimbalomtanárával, az Országos Szimfóniai Zenekar karmesterével, Kun Lászlóval, barátságban volt a Lányi családdal. Mindez nagyon fontos lehet, hiszen bővülne a kép: nemcsak az irodalmi kapcsolatait térképeznénk fel. De továbbmegyek. Előadásomra készülve találtam meg Csáth néhány műelemzését, amelyek ugyancsak méltók lehetnek az utókor figyelmére. }