2003/2.

NEMZETGAZDASÁGI TRAUMÁK:
DIAGNOSZTIKA ÉS TERÁPIA

- adalékok a gazdaságstratégiai műhelymunkákhoz -

Kozma Ferenc

a közgazdaságtudomány doktora, egy. t., BKÁE

Nem volna gyenge föld, ha nem volnának ostoba gazdák
(néhai nagyapám bölcs mondása)

1. Fogalmak, alapfolyamat

Nemzetgazdasági traumának nevezem azokat a fejlődésbeni visszaeséseket, amelyeknek a további fejlődés feltételeire stratégiai horderejű hatása lehet. A trauma kifejezés nem azonos a válsággal - noha minden válság természetesen egyben trauma is. A visszaesés rendszerint a nemzetgazdasági teljesítményben (GDP) vagy/és a nemzeti vagyonban mutatkozik, kísérőjelenségei (esetleg kiváltó okai) között fontos a külgazdasági egyensúly nagymértékű megbomlása, valamint a lakosság életfeltételeinek akkora romlása, amely veszélyezteti a nemzeti munkaerő bővített újratermelését. A trauma által okozott kár egy része a tényleges pusztulás (P), a másik része az elmaradt előrejutás (1.1. ábra). Pusztulásnak nevezem, holott - legalábbis a folyó jövedelemképződés tekintetében ugyancsak elmaradt, meg nem termelt értékekről van szó. Én ezt is pusztulásnak fogom fel - a tétlenséggel elvesztegetett idő és energia ui. csak a jövőbeni energiakifejtés rovására vagy túlzott erőfeszítéssel pótolható (1.3. ábra). A másik része a be nem következett továbbfejlődés (E). A tényleges veszteség e kettő összege: T₁ = P + E

A helyreállítási periódust követően¹ a gazdaság jövedelemtermelésének egy része egészen addig a pusztulás és elmaradt jövedelemképződés pótlására fordítódik, míg az nem kompenzálja a közben kamatos kamattal (k') megnövekedett veszteséget (T₂): T₂ = T₁• k'

(A 'T' jelölés arra utal, hogy a veszteségek mértékét a görbék közötti területek nagysága jellemzi!)

Végül, a trauma maradandó alakváltozásokat is okozhat a fejlődésben: lepusztulnak az emberi vagy tárgyi termelőerők, demoralizálódik a társadalom, tartós pozícióveszteség keletkezhet az ország nemzetközi piaci pozícióiban stb. Ez esetben az újra felvett fejlődési trend az eredeti alá csúszik: degradálódik. A trauma által előidézett ideiglenes veszteség (T₁) mellett igen tartósnak (véglegesnek) ítélhető fejlődési lemaradás következik be (T_v) (1.2. ábra). Ha a fejlődés egy lépcsőfokkal lejjebb ismét felveszi az eredeti trend meredekségét, úgy relatív degradációról beszélhetünk. Ha ellenben a trauma visszaesését a korábbinál lanyhább fejlődés követi: az újjáépítési periódus elhúzódik, az újra felvett fejlődési trend lanyhább az elveszítettnél, abszolút degradációval állunk szemben. Ennek végletes formáját illusztrálja az 1.1. ábra.

A 2. ábra folytatja a gondolatmenetet. A 2.1. részábra azt illusztrálja, hogy az eleve nagyobb lendületben lévő (meredekebb trendvonallal rendelkező) gazdaságok ( t') - több felgyülemlett energiával rendelkezvén - a trauma elszenvedését gyorsabban tudják eliminálni, mint a lanyhábban fejlődők (t"). Az ábrán a két gazdaságot ért trauma azonos "erejű", a dinamikusabb gazdaság mégis hamarabb éri el eredeti trendvonalát (e_A), mint a lanyhább (e_B). Az ábrán sejttettem, hogy esetleg a trendvonal meredeksége is csorbát szenvedhet - ez azonban nem feltétlenül következik be: csak akkor, ha valami belső vagy külső körülmény a traumával egyidőben gyengíti a gyengébb gazdaság ellenállóképességét. Az mindenesetre kiolvasható a sémából, hogy ugyanazon erejű csapás az erőtlenebbül fejlődő gazdaságnak nagyobb kárt okoz, mint a dinamikusnak - főként az újjáépítési időszak elhúzódása miatt: T_B > T_A "A szegény embert még az ág is húzza."

A 2.2. részábra egy másik összefüggésre hívja fel a figyelmet: az egymást követő traumák időbeni sűrűsödésének veszélyes voltára. Ha ugyanis a következő (az ábrán 2.) trauma hamarabb lép fel, mint az előző (lerövidül a szekvenciája: s₁ < s₀), a gazdaságnak kevesebb ideje jut az erőgyűjtésre. Így egy következő - az előzőnél akár nem is súlyosabb - trauma nagyobb roncsolást visz véghez az ország fejlődését elősegítő tényezőkben, ezért a trendvonal az újjáépítést követően az eredeti alá csúszhat (degradálódik). Amíg a fejlődés meredeksége részben az adott gazdaság alanyainak dinamizmusától függ (vállalatok, gazdaságpolitika), addig a szekvencia rövidüléséért már elég nagy mértékben a "Sors" felelős: természeti csapások, háborúk, a világgaz-daság turbulenciái, a külpiacok ellehetetlenülése mind olyan tényezők, amelyek nem periodikus ütemességgel jelentkeznek a nemzetgazdaság életében. Ha sűrűsödnek - akadályozzák a nemzeti fejlődési energiák működését.

Végül a 2.3 részábra azt a jelenséget illusztrálja, amikor "a baj nem jár egyedül" - a gazdaságnak egy sorozatnyi traumát kell elszenvednie - akár egyenlő időközökben is (s₀ = s₁ = s₂ = ... = s_n). Ezt - magától értetődően - gyakoriságnak (g) nevezem, és az egy stratégiai időszak alatt bekövetkező traumák, valamint az időszak hossza hányadosaként értelmezem:

A 2.3 ábrán a 2. trauma nyomán két lehetőség van jelezve: a pontozott vonal esetében a trauma nagysága azonos az 1. traumáéval, és a gazdaság vissza tud sorolni az eredeti trendre - ha késéssel is. A második esetben a második trauma mértéke meghaladja az előzőt: ez maradandó deformációt hoz létre a fejlődési trendben, noha nem túlzottat. A harmadik trauma már jelentősen degradálja a gazdaság fejlődési lehetőségeit: ennek egyik oka a trauma nagysága, a másik pedig a gazdaság kifáradtsága a két előző trauma elviselésének következményeképpen.²

Az eddigiek során is felfelbukkant a gondolat, miszerint a gazdaság regenerálódási és továbbfejlődési képessége térben és időben igen eltérő lehet. Más-más fejlettségi szintű termelésitényező-garnitúrával, gazdaságpolitikai kultúrával bíró gazdaságok azonos traumát más-más módon viselnek el. Egy adott gazdaság másképpen viseli el a traumát virágzás, illetve dekonjunkturális mélypont esetén, fejlődési energiákkal feltöltött vagy éppen leapadt állapotban.³

Ez óhatatlanul a határértékek felé fordítja a figyelmünket. Nem nagyon lehet számszerűségekben megfogni (legfeljebb modellekben, amelyek viszont olyannyira kénytelenek egyszerűsödni, hogy a gazdaságpolitikai gyakorlatban alig lehet őket használni!), de az életfolyamatok során elég biztosan kitapinthatók azok a küszöbök, amelyek a gazdaságstratégia szempontjából sorsdöntők lehetnek. Ne pontokra vagy vonalakra tessék gondolni, hanem sávokra. Ilyen közelítésben a gyakorlott és nagy kapcsolóképességű gazdaságpolitikus (műhely) elég nagy biztonsággal kitapinthatja a cselekvési optimum vagy az elviselhetetlen veszély zónáit (4. ábra).

Hasonló küszöbérték érzékelhető a szekvenciahossz és a gyakoriság idejében. Kitapintható az a minimális traumakövető követési távolság, amely még nem meríti túl vagy zavarja össze a traumát elszenvedő gazdaság energiáit, s így lehetőséget ad az eredeti trendvonalra való visszanavigálásra. Továbbá az is kitapintható, hogy az egyenként küszöbérték alatti traumákból mennyit tud egy 15-24 éves időszak alatt a gazdaság maradandó károsodással elviselni. (Ezek is ábrázolhatók volnának grafikusan, engedtessék el nekem olyan diagramok felrajzolása, amelyek nem feltétlenül szükségesek a jelenség megértéséhez!)

2. Nemzetközi és hazai eredetű traumakeltő tényezők

Minél intenzívebb egy nemzetgazdaság bekapcsolódása a nemzetközi áru-, tőke- és termelésitényező- valamint információáramlásba, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a nemzetközi piacokon fellépő turbulenciák meg fogják rázni az adott gazdaságot. Minél stabilabb és dinamikusabb az adott nemzetgazdaság, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a trauma az irreverzibilis torzulásokat okozó küszöb alatt marad. Az egyik erő tehát a világpiaci függés mértéke, a másik pedig a nemzetgazdaság fajlagos teljesítőképességének színvonala. A trauma által okozott kár tehát egyenesen függ a gazdaság nyitottságától és fordított arányban áll a nemzetközi piaci attraktivitásával:

(ahol a T a trauma által okozott, előre becsülhető vagy konstatálható kár nagyságát jelenti, az e' a GDP exporthányadát, az i' a nemzeti felhasználás importhányadát, a k' a nemzetközi tőke- és jövedelemtranszferek egyenlegének arányát az éves nemzeti megtakarításhoz, a v' a nemzeti vagyon, a j' pedig a GDP egy lakosra jutó nagyságát.)

A nemzetközi piaci hatások alapvetően négy tényezőben foglalhatók össze:

(a) az árupiaci elhelyezési és értékesítési lehetőségek volumene, valamint biztonságának konstatálható vagy előre becsülhető változása:

(vagyis elméletileg a tárgyidőszak és bázisidőszak árufolyamainak differenciálhányadosa, gyakorlatilag a láncindexe);

(b) fejlődési források (tőkék, termelési tényezők) bevonási lehetőségeinek változása:

(c) az árukereskedelem cserearányainak változása:

(d) a nemzetközi jövedelemáramlási viszonyok változása:

Összességében:

(ahol a nagybetűkkel jelzett szorzók - súlyok, vagyis

Ha a számított, becsült vagy előrejelzett P' értéke meghaladja az 1-et, a nemzetközi közeg immunizál - vagyis hozzásegít ahhoz, hogy az esetleg jelentkező trauma kikerülhető vagy legalábbis enyhíthető legyen. Ellenkező esetben a külgazdasági közeg/pozíció növeli a gazdaság traumára való hajlandóságát.

Stratégiai előrejelzéskor számolni tanácsos a traumát okozó piaci változás erejének, szekvenciájának és gyakoriságának kockázataival is:

(ahol a r-k annak valószínűségét jelzik, hogy az esetleg bekövetkező traumatikus hatások átlépik-e az elviselhetőség határát (0,5), illetve eléri-e az abszolút degardációt okozó erősséget (1,0). A r-k szorzata minél közelebb van az 1-hez, annál rózsásabbak a kilátások.)

A hazai traumatikus tényezők közül ugyancsak négyet érdemes részletesebb elemzés alá venni:

(a) a nemzeti értéktermelő teljesítmény (GDP, a képletben Y-nal jelölve) mérhető vagy remélhető változása:

(b) illetve ennek hatékonysági vonatkozásai:

(ahol az Y" a folyó jövedelemtermelés hatékonyságát jelenti, a C az állótőke növekedését, az L a munkaerő értékváltozásait, az Im az importot és az Ex az exportot. Vagyis az Y" - összetett hatékonysági mérőszám, a teljesítménynek a különböző tényezők változásaira való érzékenységét reprezentálja);

(c) a humán tőke értékében bekövetkezett változások:

(ahol a 'ké' a képzettségi szintet, a 'kr' a kreativitás fokát, a 'ku' az emberi magatartásformák kulturáltságát jelzi: mondanom sem kell, hogy ezek csak megbecsülhetők, számszerűsíteni alig lehet őket);

(d) a gazdaság finanszírozási játéktere, vagyis a trend tartásához elengedhetetlen fejlesztések finanszírozhatósági foka, ami a tényleges és a megkövetelt beruházások hányadosa, illetve ennek változási tendenciája:

(ahol az i a beruházást jelenti);

Ezek értékei egyenként meghaladhatják az 1-et - és akkor előrehajtó, "immunizáló" szerepük van, vagy nem érik azt el, ebben az esetben a gazdaság gyengeségét jelzik. Lehet összesíteni is:

(ahol a kisbetűk a súlyokat jelentik (y₁ + y₂ + h + f = 1), a r-k pedig a kockázatokat);

Amennyiben a G meghaladja az 1-et, a hazai gazdasági feltételek könnyíteni fogják egy esetleg elszenvedendő trauma túlélését. Ellenkező esetben az ország traumaérzékenysége magas.

3. Trauma-impulzusnagyság és nemzetgazdasági reakcióhevesség

A traumát okozó - jelen vizsgálatomban külső - tényező nem önmagában érdekes a gazdaságstratégia számára, hanem csak annak függvényében, hogy a nemzetgazdaság milyen erősen reagál rá. Vagyis az érzékelendő és számításba veendő a fajlagos reakcióhevesség:⁴

ami elvileg (amennyiben számszerűsíthető) kifejezi azt, hogy a nemzetközi feltételrendszerben bekövetkező elemi elmozdulás milyen elmozdulást vált ki a nemzetgazdaság működési feltételeiben.

A dolog fordítva is igaz: a belső feltételváltozások visszahatnak a gazdaság nemzetközi pozícióira. Ezt a P' reciproka reprezentálhatja egy, a P' mérése utáni időszakban.

A külső-belső hatások folyamatos visszacsatolásai hullámmozgást eredményeznek a gazdaság fejlődési feltételeiben. Ez végső soron kiformálja a gazdaság reakciótípusát az őt ért hatásokra. Ez vagy vehemens - ilyenkor a nemzetgazdaság kis traumakeltő impulzusokra is erősen reagál, vagy csillapított, vagyis - pesties kifejezéssel élve - a gazdaság "bírja a rázást". (4.1. ábra)

Az impulzusok, eredetüket és jellegüket tekintve sokfélék és rendszerint összetettek. A legfontosabbjait az előző fejezetben vázoltam. Itt csak arra mutatok rá, milyen irányban befolyásolják a gazdaság működését:

Az Y' és Y" már rövid távon gondot jelent. Az Y" és az F' gondjai középtávra húzódnak át, míg az F' és H' reakciói inkább stratégiai horizontban vehetők számításba.

Ha a külső hatások (P') párhuzamosan és nagyjából egyenlő intenzitással jelentkeznek, az ezeket felfogó gazdaság - mint említettem - vagy vehemensen vagy csillapítottan reagál, és bármelyik reakcióerősség lehet az impulzusok érkezésének vagy erősségének függvényében erősödő (begerjedő), vagy gyengülő (idomuló) jellegű (4.2. ábra). Ám legtöbbször sem az impulzusok érkezési ideje, sem sorrendjük, sem erősségük nem egyforma: a gazdaságot turbulencia éri, ami rendszerint nehezen előrebecsülhető, lökésszerű (kaotikus jellegű) hatásokat okoz. Ezeknek persze van fedőgörbéje, ami végül is valamilyen folytatólagos tendenciát mutat - ám a lökések erősségének és szekvenciájának csúcsértékein olyan, javarészt visszafordíthatatlan károsodás jöhet létre, amely megváltoztathatja a gazdaság hosszú távú működési feltételeit.

4. Gazdaságstratégiai feladatok

A helyzetfelmérési stádiumban tanácsos végiggondolni, és ha lehet, a nemzetgazdaság múltbeli és várható jövőbeli viselkedése (érzékenysége, reakcióhevessége) szempontjából ki is kell számítani az 1. és 2. fejezetekben vázolt jelenségeket és tényezőket. Ha ezt elmulasztjuk, hasonlóan viselkedünk, mint az a műugró, aki először elrugaszkodott a trambulinról, és csak akkor próbált meggyőződni arról, hogy van-e a medencében víz. Eleve számolni kell azzal, hogy értékítéletre közvetlenül alkalmas adatrendszert nem fogunk tudni összeállítani. Ezért igen nagy szerepe lehet a magasan képzett és tapasztalt elméleti valamint gyakorlati szakemberek által készített megítélések összegyűjtésének és elemzésének. Ez célirányosított, rövid, tömör tanulmányokat, valamint "véleménygyűjtési" megbeszéléseket (hadd kerüljem meg a modoros brain-storming kifejezést!) követel - lehet, hogy több lépcsőben. Az sem haszontalan, ha ezeket az érzékenységi és reakcióhevességi tényezőket nemcsak az országos átlagban vizsgáljuk meg, hanem a traumaérzékenység szempontjából kulcsfontosságú részterületekre vonatkozóan elkülönített véleményt is igyekszünk alkotni. Végeredményben képet kell kapnunk a gazdaság teherbíróképességéről, közvetve annak az esetleg bekövetkező traumának a mértékéről, amelyet a gazdaság még tartós károsodás nélkül el tud viselni (küszöb). Ebből levezethetők azon intézkedések, amelyek növelhetik e küszöbértéket, valamint érzékelhetővé teszik a lehetséges károkat, összevetve ezekkel a gazdaság regenerációs képességének adottságait.

A második lépés a "P" lehetséges nagyságának megbecsülése - nyilván egy forgatókönyv-sorozat keretében. Ez tulajdonképpen egy nemzetközi piaci prognózis, a négy szempontra való központosítás által erősen fegyelmezve, a felbukfencezési veszélyek lehetséges pontjainak, módjainak feszegetésére sarkítva.⁵

Magától értetődően a harmadik lépés a traumamegelőző, -elhárító és -mérséklési stratégia különböző változatainak megálmodása annak érdekében, hogy a gazdaság mikro- és makro-szereplőinek reflexei, döntései és tervezgetései minél közelebb vigyék a gazdaságot a lehetséges trenden való mozgásra illetve az ide való felzárkózásra.

5. ábra • Gazdaságpolitikai beavatkozások kulcspontjai

Az intézkedés jellege a következő főbb csoportokra osztható:

(1) a bekövetkező trauma kárainak mérséklése;

(2) az újjáépítési folyamat gyorsítása;

(3) a gazdaság eredeti, hosszú távú trendvonalra való visszaállítása (vagyis a degradáció elkerülése);

(4) az esetleg újból bekövetkező traumatikus helyzet megelőzése (1.4. ábra).

Mindezek főleg a gazdaság reálszférájára irányulnak. Ha itt megszületik egy többé-kevésbé megnyugtató tisztánlátás, akkor tanácsos a hatási eszközrendszer megválasztásáról dönteni. Ez az (5). lépés.

Engedtessék el nekem a lehetséges fiskális-monetáris eszközkombinációk taglalása: ez minden valamirevaló egyetemi tankönyvben megtalálható. Az ilyen, közvetett és normatív eszközrendszert nevezném (ha már a címben traumát emlegetek!) belgyógyászati típusú terápiának és velük kapcsolatban csak annyit tartok szükségesnek megjegyezni, hogy addig van kielégítő hatásuk (persze az eszközkombináció helyes megválasztása esetén!), amíg a traumaveszély illetve fejlemény mértéke nem haladja meg lényegesen a fentiekben küszöbként emlegetett mértéket. Súlyosabb szituációk esetén a gazdaságpolitika akkor jár el helyesen, ha sebészeti jellegű intézkedésekre is rászánja magát.⁶

Ilyen sebészi jellegű beavatkozások a makroökonómiai színtereken kidolgozott fejlesztési programok, az ezekre alapozódó finanszírozási konstrukciók, az exportelősegítés intézményeinek működtetése, az állami szektor stratégiájának hozzáidomítása a védekezési elképzelésekhez stb. Igen nagy luxus volna ezekről lemondani, akár az államapparátus kényelmi szempontjai, akár ideológiai zelótizmus miatt.

5. Néhány szó Magyarország traumáiról

Minden ország testén ott éktelenkednek a múltban elviselt traumák többé-kevésbé gyógyult hegei. Amikor megpróbálok összegzést adni a magyar gazdaságot a XX. század folyamán ért traumákról, nem valamiféle turáni átkot emlegetek, hanem igyekszem adalékokat szolgáltatni a gazdaságstratégia formálásához.

A vizsgálódás segédeszközéül felrajzoltam egy sematikus lázgörbét. Az f - azaz fejlettség érték mögött ne keressük az egy főre jutó GDP-t vagy más mutatószámot, és az emelkedésektől, valamint zuhanásoktól sem a pontos, mért mértékeket. Egyfelől a fejlettség sokkal bonyolultabb jelenség a GDP/főnél, másfelől a GDP/fő évszázados idősora a legkülönbözőbb okok miatt egy fabatkát sem ér - az összes statisztikusi metodikai ötletgazdagság ellenére⁷ sem.

Az ábra ordinátáinak olvasata tehát nem több mint nagy, közepes és kisebb trauma. Az abszcisszán a XX. század évtizedeit tüntettem fel.⁸Vegyük sorra:

Az első trauma politikai természetű: az I. világháború, amely gazdaságilag is kivéreztette az országot. Újjáépítési periódus helyett egy másik trauma rakódott rá: békeszerződést követő, az ország gazdaságát teljesen szétziláló állapot. A két, kumulált trauma jelentős lecsúszást jelentett a szekuláris trendhez képest. A 20-as években sok belső és külső tényező következtében nem tudott kibontakozni egy viharos újjáépítési folyamat, ezért a gazdaság ráállni látszott egy degradált trendre. A nagy világválság 1931-ben okozott újabb traumát, amiből egy nehéz és lassú kilábolás után - immár a fegyverkezés kétes értékű hatására - a gazdaság éppen visszasorolt volna a szekuláris trendre, amikor jött a II. világháború gazdaságtorzító hatása, majd az ország csaknem-pusztulása. Ezek után egy viharos, gazdasági csodaszámba menő újjáépítési periódus visszalendítette a magyar gazdaságot a szekuláris trend közelébe - ennek azonban az utolsó évei csalókák voltak: a hidegháború valóságos és eltúlzott hatásai az 50-es évek első felében egy következő traumába csaptak át (53-56), amely beletorkollott az 56-os traumába. Az ezt követő újjáépítés egy új, az előbbinél gyorsabb trend kibontakozását látszott előkészíteni. A század eleje óta először nyúlt a szekvenciaidő tíz évnél hosszabbra. Ezt a reményteljes trendet az olajárrobbanás nyomán kibontakozott világgazdasági átrendeződés "borította ismét árokba". Az ezt követni hivatott újjáépítés még meg sem kezdődött, amikor egyfelől a második olajárrobbanás, másfelől a KGST haldoklásának megkezdődése újabb traumát okozott. Ennek vége egy degradált trend (vegetálás) lett, amely a 90-es évek elején a XX. század folyamán tapasztalt legnagyobb méretű traumába kergette a gazdaságot. Külgazdasági kapcsolatrendszere felborult; eladósodottsága életveszélyes mértékűvé hízott: kiépített iparának vagyonát az új külgazdasági környezet csaknem nullára devalváltan volt csak hajlandó átvenni; mezőgazdaságát az agrárpolitika egymást követő hóhérai csaknem tönkretették; az emberi termelési tényező sorvadásnak indult (munkanélküliség, fogyasztáscsökkenések, egészségügyi és oktatási rendszer vészes leromlása stb.); és közben bekövetkezett a társadalmi tudat oly mértékű szétesése, amely csaknem lehetetlenné tette országos és távlati célok elfogadtatását az emberekkel. Az újjáépítés tehát jóval rosszabb feltételek mellett kezdődött meg, mint - mondjuk - 45-ben vagy 57-ben. Az egymást követő kormányok politikája nem stratégiai célok mentén fogalmazódott meg, hanem a hatalmi túlélést szolgálta. Mindennek következtében a fejlesztés közvetlen célja az olajválságok következtében felvett, erőteljesen degradált trendre való visszakapaszkodás, ami 2002-re - a politika és a média euforikus híradásai ellenére - még nem történt meg.

Mentőkötélként felsejlett az európai integrációs folyamatba való besorolás lehetősége. Ebben biztosan sok igazság van, már csak azért is, mert Európában az integrációs folyamatból kimaradni biztosan erőteljesebb degradálódással járna még annál is, ha az integrációból nem tudnánk jelentős hasznot húzni, netán a gazdaságot érő, erőteljes piaci nyomások szerkezeti deformálódással járnának. A gazdaságstratégiának éppen itt van (lesz) igen nagy szerepe: olyan állapotba hozni a nemzetgazdaságot (G'), hogy az uniós kapcsolatok veszteség-nyereség mérlege a nyereség javára billenhessen el ( P'). Vagyis a célravezető EU-felkészülési politika nem annyira az uniós pénzekre való utazást jelenti, mint a hazai gazdaság, mindenekelőtt az ipar, mezőgazdaság, egészség- és oktatásügy zuhanórepülésének megállítását, értékeink megóvását és az európai munkamegosztás szempontjából attraktívabbá tételét. Sajátos kölcsönhatás látszik kibontakozni: P' > 1 = f(G' > 1)